természetes gyógymódok

természetes gyógymódok

A rendszeres citológiai vizsgálat jelentősége

2014. július 25. - fiatal anya

A szűrővizsgálatok jelentősége napjainkban folyamatosan nő, s érdemes már fiatalabb lányokat hozzászoktatni, hogy járjanak rendszeres szűrővizsgálatokra, különösen méhnyakrák szűrésre.  Férfiaknál szintén kiemelt fontosságú a rendszeres részvétel a szűrővizsgálatokon, mint például prosztatarák szűrés esetében, sajnos azonban náluk még annyira sincs kialakult kultúrája, mint a hölgyek esetében. Méhnyakrák szűrés elsősorban kolposzkópos vizsgálatból áll, mely során egy mikroszkóp- szerű szerkezettel végignézi a méhnyak felületét az orvos. Kolposzkóp alkalmazása során gyakran végeznek ecetsavas próbát, mely segítségével a kóros szöveteket különítik el az épektől.

Előfordulhat, hogy ha az orvos gyanús károsodott szövetrészeket fedez fel biopsziával szövetmintát vesz, s szövettani tanulmányozásra küldi. A beavatkozás fájdalommentes, még érzéstelenítésre sincsen szükség, mert a méhnyak felszínén igen kevés érző receptorok helyezkednek el.A citológiai vizsgálat következtében a feltárást követően kenetet, mintát vesznek a méhnyak, méhszáj felszínéről. Ez a pár perces beavatkozás egyáltalán nem jár fájdalommal, de annál hasznosabb információkat tudunk segítségével nyerni. A mintában olyan sejtes elemek vannak, melyek egyaránt származnak a külső illetve a belső méhnyakról.

A mintavételt követően (melyet általában brush-al vesznek le) tárgylemezre keni a váladékot, ezt követően pedig fixálja. A kenetet ezt követően citológiai laborban szakemberek mikroszkóp alatt megvizsgálják, s egyből észlelik és jelzik, ha elváltozásokat tapasztalnak. A mikroszkóp alatt kirajzolódnak az egészséges, kóros vagy esetleg gyulladt sejtek, melyen még nem rákos, ám rákmegelőző állapotnak kell tekinteni. Ezt, a sejteket vizsgáló szövettani analizációt hívjuk citológiának.  Ezt követően a minta eredményét 2 –féle rendszer szerint értékelhetik. Az egyik a Papanicolaou, a másik a Bethesda. Napjainkban azonban már szinte mindenhol a kórszerűbb Bethesda rendszert favorizálják mondta győri nőgyógyász kollégánk.

A méhnyakrák szűrés jelentősége vitathatatlan, s szerencsére sokan fedezik fel időben a betegséget, még mielőtt késő lenne a beavatkozás. Az orvos társadalom a mai napig vitatkozik azonban azon, hogy milyen időközönként érdemes ismételni a vizsgálatot. Amikor még a Papanicolaou-t használták a legtöbb kórházban az évenkénti szűrést javasolták, most már a Bethesda idejében ezt a legtöbb orvos -2-3 évre tolná ki. Érdemesebb azonban biztosra menni és évenként elmenni, főleg ha már klimax közeli állapotot tapasztal, vagy ha már beállt a változó kór.

A lelet eredményét úgy tudjuk meg, hogy visszamegyünk a kórházba, ahol a vizsgálatot végezték kb 2-3 hét elteltével. Ennek előnye, hogy azonnal kézhez kapjuk a leletet, s rajtunk kívül senki más, nem illetékes nem értesül a diagnózisról, továbbá bármi kérdésünk adódik az eredménnyel kapcsolatban, azonnal feltudjuk tenni orvosunknak. Sajnos a mai napig még él egyes kórházakban az a módszer, hogy az eredményért be kell telefonálni. Ez egy jogilag sem korrekt módszer, hiszen telefonon keresztül nem tudják maradék nélkül ellenőrizni a vizsgált páciens személyazonosságát, s ha kérdésünk merünk fel, sem tudjuk azonnal feltenni.

Ha kóros vagy értékelhetetlen eredményt kapunk sem szabad kétségbe esni, hiszen nagy eséllyel igen hamar sikerült felfedezni az elváltozást, s még jól kezelhető. Értékelhetetlen eredmény általában gyulladások esetén fordul elő, de kezelése után újra elvégezhető, s el is kell végezni az ismételt szűrést.

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetesgyogymodok.blog.hu/api/trackback/id/tr896545219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása