A háziorvosok munkáját mostanában egyre inkább alulértékelik, sokan elfelejtik, hogy milyen sokrétű foglalkozás is ez. A jó háziorvos sosem pihen, s úgy ismeri pácienseit,, mint a tenyerét, de remélhetőleg nem csak azért, mert olyan gyakran betegeskedtek.
Szegedi háziorvos szakértőnk elárulta, hogy ebben a szakmában az, az igazán nagy kihívás, hogy a helyes diagnosztizálás után a beteget (ha szükséges), a betegellátórendszer megfelelő szektorába küldjék, hogy minél hamarabb megkaphassa a legoptimálisabb kezelést.
A betegségek kezelésén túl, azonban érdemes még kiemelni a háziorvosi szolgálat preventív tevékenységét is. Nagyon fontos, hogy a háziorvos ismerje a családon belüli krónikus, örökletes betegségeket, s a fiatalabb generációt ennek tudatában kezelje, figyelje.
Kevesen tudják, de a szexuális-illetve, a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos felvilágosításban is kiemelt szerepe van. Nagyon jó lenne elérni azt, ha a betegek nem csak betegként, hanem magánemberként is felkeresnék az orvosokat, ápolókat.
Sokszor a háziorvos vagy az ápoló az, aki elsőként észreveszi, hogy valami lelki eredetű problémája van a betegnek. Ebben az esetben javasolnia kell pszichológus/ pszichiáterrel való konzultációt. Ilyen kényes esetekben jön igazán jól, ha az orvos már elnyerte a beteg bizalmát.
A prevenciós tevékenységekhez nem csak az egyes betegségekkel kapcsolatos felvilágosítások és oltások tartoznak, hanem páciensek figyelmének felhívása a járóbeteg ellátásban lévő szűrővizsgálatokon való részvételre.
Sajnos Magyarországon nagyon kevesen járnak el szűrővizsgálatokra (pl: méhnyakrák szűrés, mellrák szűrés, végbélrák szűrés, prosztatarák szűrés stb.), de ezen az értékeken még változtathat a felelősségteljes egészségügy és társadalom.