Égési sérülés kialakulhat tűzzel, forró felülettel, meleg folyadékkal vagy légnemű anyaggal való érintkezéstől. Az égési sérüléseket 4-féle csoportba sorolhatjuk, attól függően, hogy a bőr hány százalékát és milyen mértékben érte a roncsolódás, de ezen kívül számít még a sérült életkora is.
Első fokú égés
Ez esetben a bőr felső hámrétege károsodik. A seb érintésre fáj, éget, a bőr feszes, piros, majd idővel hámlás következik. Ilyen tipikus sérülések a túlzott napozás, szolárium okozta napégés.
Másodfokú égés
Ekkor már a hámréteget teljes egészében érinti a sérülés illetve az irha réteg is roncsolódik. A másodfokú égésnél megkülönbözetünk felületes és mély égést. Felületes égés esetén a bőr hólyagos, nedves, feszes és nagyon fájdalmas. Mély égés bekövetkeztekor a bőr hólyagjai levedzenek. Ezek a hólyagok később gennyes, fertőző bőrelváltozásokká alakulhatnak, s nagyon erős a fájdalom.
Harmadfokú égés
Ez esetben a bőr alatti kötőszövet, s idegek is károsodtak, ezért a seb fájdalmatlan. A bőr szürke, szenes, a szövetek elhaltak.
Negyedfokú égés
Külalakra a harmadfokú égéssel egyenlő. Ez esetben is a bőr elszenesedett, színe szürke, fekete, de ekkor már a mélyebb réteget, a többi szövet, például csontszövet, izomszövet is elhalt.
Égési sérült ellátása
Szegedi bőrgyógyász kollégánk felhívja a figyelmet, hogy minden esetben az első teendőnk a sérülést okozó anyag eliminálása, a sérülés tovaterjedésének megakadályozása legyen. Ezt követően a sérült részre folyamatosan legalább húsz percig csorgassunk hideg vizet. A hideg víz kitisztítja, hűti a gyulladt, égett sebet, továbbá megakadályozza a gyulladás tovaterjedését. Ha a szervezet nagyobb részét érinti a sérülés, fektessük bele a sérültet a kádba, vagy folyamatosan zuhanyozzuk a sebesült testrészt. Fontos megjegyezni, hogy a fél órán túli hűtésnek már nincsen gyulladáscsökkentő hatékonysága, maximum a fájdalmat teszi elviselhetőbbé. Szakértőnk óva int, a közhiedelmektől, mely szerint zsírt kell kenni az égett sebre. Ez nagyon veszélyes, a zsír táptalajul szolgálhat számos fertőzéshez. Bizonyos másodfokú sérüléseknél indokolt lehet a hólyag megnyitása, de ezt mindenképpen szakemberre kell bízni, aki steril körülmények között hajtja végre a beavatkozást.
Égési sérült ellátásánál nagyon fontos a bő folyadékpótlás és a fájdalomcsillapítás (ez esetben a legjobb, leghűsítőbb, a folyamatos hideg-jeges borogatás).