természetes gyógymódok

természetes gyógymódok

A felnőtt és a gyermekgyógyászat közötti különbség

2014. november 27. - fiatal anya

 



Elhíresült mondássá nőtte már ki magát az az elképzelés miszerint a “gyerekek kis felnőttek”. Ennek a szólásnak-mondásnak talán régen az lehetett a valódi üzenete, hogy a gyerekeket is éppen olyan komolyan kell venni (ha nem komolyabban), mint a felnőtteket. Sajnos azonban egyre inkább kezdik komolyan venni ezt a kis frázist az emberek, szülők, tanárok, egészségügyi dolgozók is, elfeledkezve arról, hogy ez nem egészen így van.

 

Győri gyermekorvos kollégánk elmondta, hogy az egyik legnagyobb tévedés talán a gyermekgyógyászati ellátásban, hogy úgy próbálják meg a gyermeknek elmondani, hogy milyen problémája van, olyan nyelvezetet használva, amit ő még nem ért meg, mert nem ismeri. Sokszor ilyenkor a türelmetlen dolgozók, ellátók butuskának titulálják a gyereket (de általában sajnos a legtöbb gyereket), tehát szerintük a “gyerekek kis, buta felnőttek”.

 

Nagyon fontos, hogy a gyermeket tájékoztassák, hogy mi a baja, akárcsak a felnőttet, azonban már léteznek olyan képeskönyvek, vagy rajzos, mesélős technikák, amikkel a kommunikációs akadályokat hárítani lehet.

 

Az információátadáson kívül kifejezetten fontos még maga a bánásmód. Nem kell hozzájuk gügyögve beszélni, hiszen anélkül is megértenek mindent, azonban tisztában kell lenni azzal, hogy mivel gyerekek, igényük van a játékra, a kommunikációra, az ingerekre.

 

Egy felnőtt súlyos beteg általában ki sem tud mozdulni az ágyból, megszólalni sincs kedve, csak aludni és pihenni. Ezzel szemben egy beteg gyermek, aki lehet akár súlyos állapotban is, rohangálhat a folyosón, izeghet-mozghat megtévesztve ezzel környezetét.



Magából értetődő sajátosság a kardinális tünetek (hőemelkedés, légzésszám, vérnyomás, pulzus) kóros értékének változása. Ez alatt azt kell érteni, hogy míg egy kisgyermek pulzusa normális esetben lehet 100-120 körül, addig az már egy felnőttnél tachycardiát jelez.

 

Ugyanígy fokozottan kell figyelni a gyógyszeradagokra, mindent alaposan ki kell számolni, majd azt ellenőrizni kell.

 

Továbbá felnőtteknél is ki szokták hangsúlyozni, de gyermekeknél különösen fontos a folyamatos folyadékpótlás, mert nagyon hamar kiszáradnak.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://termeszetesgyogymodok.blog.hu/api/trackback/id/tr416939145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása